Diploma idézetek

Diploma idézetek
Diploma idézetek



Diploma idézetek

Idézetek lapja

“Az erőfeszítés csak akkor nyeri el méltó jutalmát, ha ez ember semmiképp sem adja fel.” Napoleon Hil

Idézetek lapja

“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” Steve Jobs

Idézetek lapja

. „A diplomaosztóknak nem csak arról kellene szólnia, hogy előretekintünk – a diplomaosztó egy lehetőség, hogy hátranézzünk, és végigkövessük a lépéseinket, amik elvezettek oda, ahova jutottunk.” Taylor Mali

Idézetek lapja

”A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a boldogságot sem: a sikernek magának mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkezni, mikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát.” Viktor Frankl

Diploma idézetek, Idézetek lapja
Diploma idézetek

„A diplomaosztó ünnepség egy olyan ceremónia, amikor arról mondanak beszédet több ezer egyforma fejfedőbe és talárba öltözött hallgatónak, hogy az egyéniség a siker kulcsa.” Robert Orben

Idézetek lapja

„Nincs izgalmasabb lehetőség a nagybetűs életnél! …de itt már csak egyszer próbálkozhatsz – csak egy diplomaosztód van, és kész, kikerülsz a védőhálóból. Az utad minden egyes lépésénél meg kell találnod a mélyen-mélyen magadban rejlő bátorságot.” Andrew Shue

Idézetek lapja

“Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.” Paulo Coelho: A Zahír

Idézetek lapja

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” Buddha

Idézetek lapja



Diploma idézetek

Idézetek lapja

“Majdnem minden tudásunkért nem azoknak tartozunk, akik egyetértettek, hanem azoknak, akik nem.” Charles Caleb Colton

Idézetek lapja

“Nem lehet összekötni a pontokat a jövőt fürkészve, az összefüggések csak utólag visszanézve látszanak.” Steve Jobs

Diploma idézetek, Idézetek lapja
Diploma idézetek

“Tudnunk kell megőrizni magunkat: ez a legerősebb próbája a függetlenségnek.” Friedrich Nietzsche

Idézetek lapja

„Hiszem, hogy mindannyiunkban ott bujkál a kalandvágy, ám a legnagyobb kaland az, ha nap mint nap szembenézünk a felelősséggel.” William Gordon

Idézetek lapja

„Gyakran az, amitől a legjobban féltél, sokkal kevésbé problémás, mint ahogy gondoltad. Nincs azzal semmi baj, ha előre tekintünk, és a jövőt tervezgetjük, de tudnod kell, könnyen meglehet, hogy a legnagyobb félelmeid a legnagyszerűbb meglepetéssé válnak.” Nick Vujicic

Idézetek lapja

“Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.” Leonardo da Vinci

Idézetek lapja

“Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva.” John Gardner

Idézetek lapja

“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” Goethe

Idézetek lapja

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” Márai Sándor: Ég és Föld

Idézetek lapja



Diploma idézetek

Idézetek lapja

“Gondolkodásmódunk befészkeli magát életünkbe. Erősebb befolyást gyakorol ránk, mint legmeghittebb társas kapcsolataink. Legbizalmasabb barátaink nem alakíthatnak annyit életünkön, mint dédelgetett gondolataink.” J. W. Teal

Idézetek lapja

„Az akarás fölemészt bennünket, a bírás megront; hanem a tudás törékeny szervezetünket meg nem szűnő békés nyugalomban tartja.” Honoré de Balzac

Idézetek lapja

„A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.” Albert Schweitzer

Idézetek lapja

“Az észszerűen élő ember alkalmazkodik a világhoz. Az észszerűtlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja magához igazítani.” George Bernard Shaw

Idézetek lapja

„Ha az ember bekebelezi a félelmeit, azzal erősebbé válik. Ha a boszorkány szemébe nézünk, el fog tűnni. És ha egy boszorkányt elüldözünk, akkor a többi is vele megy.” Tom Ryan

Idézetek lapja

„Ha kilépsz a komfortzónádból, máris elindultál az emlékgyártás útján.” Meik Wiking

Idézetek lapja

„Az az értékes új gondolat, melyet rögtön száz régi igazol.” Szász Zoltán

Diploma idézetek, Idézetek lapja
Diploma idézetek

“Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” André Kostolany

Idézetek lapja

“Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.” Benjamin Elijah Mays

Idézetek lapja

“Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.” Helen Keller

Idézetek lapja

„Várhatsz az élettől annyit, amennyit csak akarsz, de úgy bútorozd be magadat, hogy az ellenkezője se érhessen készületlenül.” Weöres Sándor

Idézetek lapja

„Minden út sokkal hosszabb, ha először tesszük meg, mint amikor már ismerjük.” Thomas Mann

Idézetek lapja

„Nincs olyan teendő, amitől az emberek többsége inkább visszariadna, mint a kitartó és következetes gondolkodás – ez a legnehezebb munka a világon.” Wallace D. Wattles

Idézetek lapja

Diploma idézetek

Idézetek lapja



Diploma idézetek diplomaosztóra, ballagási idézetek, diplomaosztóra idézet, gratulációs idézetek diplomához.

Idézetek listája: