Indul a bakterház idézetei
Az Indul a bakterház 1979-ben készített, 1980-ban bemutatott magyar filmvígjáték, melyet Mihályfy Sándor rendezett, és amely Rideg Sándor azonos című regénye alapján készült.
A filmet részben az ócsai falumúzeumban, részben a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonal Szalkszentmárton és Dunavecse közötti Csabony nevű vasútállomásán forgatták, itt állt a bakterház.
Az alkotás igen hamar kultuszfilmmé vált és minden idők legjobb magyar filmjei között tartják számon, illetőleg a legjobb magyar filmvígjátéknak számít, amelynek sikere a mai napig töretlen.
Indul a bakterház felejthetetlen idézetei
„Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.”
De szép színe van kendnek. Olyan szép sárga. Tudja már mire gondolok.
„Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a jó Isten elfelejt parasztot teremteni.”
Mán megengedje nénémasszony, egy kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek. Tetszik látni milyen szépen mozog a fülem?
“Most elmondom, hogy milyenforma ember ez a bakter.
Hát először is két fót van a kabátján, hátulról, úgyszintén a térgye kalácsa is fótos elölrül. Erről meg lehetne ismerni akárhol, de még inkább arrul, hogy olyan képe van, mint a haramiának, a bajusza úgy áll, mint a szilaj bikáé, csak egyik fele verestarka, a másik fele meg pogácsaszínű, aztán az egyik lába szárán vékonyabb a nadrág, a másikon meg vastagabb, a bal lábán pedig egy irgalmatlan nagy parasztbütykő van. A szájába egyenes szárú pipa szokott lógni, ami egy kicsit panyókára húzza a félpofáját.”
„Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.”
Uram, teremtőm, egy banya! Ilyen rusnya teremtés még a kalendáriumba sincsen…
„Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam,hogy ne tovább. Ez a mi ténsasszonyunk olyan fürge lett a nagy tragédia óta, hogy mindennap körülkergetett az istállón. Komolyan féltem, hogy beszorít valamelyik sarokba, és szétveri a tudományt a fejemben.”
„Csak egy igaz ember van a világon, az pedig én magam vagyok.”
Indul a bakterház idézetei
„Csak egy igaz ember van a világon, az pedig én magam vagyok.”
” – Mit tátod a szád, fülesbagoly! Talán süket vagy, te zsivány?!
– Mán megengeggyen, nénémasszony, nem tátom a számat, hanem egy kicsit nagyothallok, mivelhogy most éppen eszek… teccik látni, milyen szépen mozog a fülem?”
„Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.”
„Mondom magamba, velem ugyan el nem hitetsz semmi rosszat magamrul, errül jótállok.”
” – Az a fölső a Fiastyúk!… Fiastyúk az eszed tokja – gondoltam –, még majd elhitetnéd velem, hogy láttad a tojásait is.”
„No akkor maradjon, oszt csapjon magába a tulipános istennyila, mer’ én elő nem hívom többet a jövő karácsonyig se.”
„Ha úgy történne velem, mint a mesében, biztos gazdag ember leszek.”
“Nem olyan családból származom én…”
“Nem nekem való mesterség volt ez. A fogaim összeverődtek. Fáztam. A jó ég vegye magához ezt a patást, mi mindent el nem követett velem. Hazagondoltam. Tegnap besütött a nap a hasamra. Csak most tudtam, hogy milyen jó keresztbe feküdni az ágyon. “
„Mondom magamba, velem ugyan el nem hitetsz semmi rosszat magamrul, errül jótállok.”
„Ami az udvariasságot illeti, mindenki láthatja, hogy én nem szoktam túlmenni a finomság határain.”
„Mán megengedje nénémasszony, egy kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek.Tetszik látni milyen szépen mozog a fülem?”
„Nemhiába,hogy még csak kamasz vagyok, de nem is sikerült még nekem soha semmi. Pedig olyan szomorú és fura dolgok történtek velem, hogy ne tovább. Beszélték felőlem az emberek, hogy csudagyerek vagyok, meg hogy bár akasztottak vóna föl kétnapos koromba, mer nem lesz belőlem becsületes ember se így, se úgy. Anyámnak meg egyenesen azt javasolták, hogy tekerje ki a nyakam inkább előbb mint utóbb.”
“Anyám az ég szerelmére kért, hogy javuljak meg jószántamból, vagy ha nem, hát így is, úgy is elvisz engem az ördög. Mondtam anyámnak, hogy amint lehet, rögtön megjavulok. De hát faluhelyen ez se megy olyan gyorsan.”
Indul a bakterház idézetek