Marcus Tullius Cicero idézetek
Marcus Tullius Cicero (Arpinum, Kr. e. 106. január 3. – Formiae, Kr. e. 43. december 7.) ókori római író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere.
Marcus Tullius Cicero idézetek
Jobb, amit a természet visz végbe, mint ami mesterségesen készül.
Igaz barát olyan, mintha második énünk volna.
A halottak az élők emlékezetében élnek tovább.
A küzdelmek megszokása könnyebbé teszi a szenvedések elviselését.
Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.
A bölcsesség ékesszólás híján keveset használ… viszont az ékesszólás bölcsesség híján sokat árt.
Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől űzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derűs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek.
Semmi sem ütközik ki oly látványosan, avagy marad oly szilárdan meg az emlékezetben, mint az elrontott dolgaink.
Minden, ami emberi, törékeny és esendő; ezért kell keresnünk olyanokat, akiket szerethetünk, s akik viszontszeretnek, mert ha a szeretet és a rokonszenv érzését elveszítjük, elvesztettünk mindent, ami az életben fontos lehet.
Az emlékezet gyengül! Ez így van, ha nem gyakorolod.
A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását.
A barátság növeli a boldogságot és mérsékli a szenvedést azzal, hogy megduplázza örömünket és megosztja szomorúságunkat.
Adj tüzedből lángot annak, aki kér.
A megbecsülés serkenti a művészeket.
Bárcsak olyan könnyen megtalálhatnám az igazat, mint ahogy cáfolom a hamisat.
Az ostoba elsőnek mond véleményt.
Nincs annál nagyobb szégyen, mint korábbi meghitt barátunkkal háborúskodni.
Nincs olyan abszurd dolog, amit egy filozófus még nem mondott ki.
Mindenki szeretné megérni az öregséget, de ha elérte, szidja.
Marcus Tullius Cicero idézetei
A barátság első törvénye ez: barátainktól tisztességes dolgot kérjünk, s barátság címén csak tisztességes dolgot tegyünk.
Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.
Nincs olyan erő, amit a pénz ne vehetne el.
Élj bátor emberként, és ha a szerencse ellened van, bátran nézhetsz szembe a csapásaival.
Mindenki tévedhet, de csak a balga ragaszkodik tévedéséhez.
Nem csak a szerencse vak, többnyire azokat is elvakítja, akiket kegyeibe fogad.
A legfőbb törvény az állam üdve legyen!
Eszünk vezet rá, hogy életünk célja szerint való fenntartására másokkal szövetkezzünk. E szövetség a maga egészében az állam.
A barátság egyenlők között jön létre, ha nem, egyenlővé teszi a barátokat.
A filozófusok legnagyobb szégyenének tartom, hogy életmódjuk tanaikkal furcsa ellentmondásban van.
A háznak a becsületét a házigazda adja meg, és nem a ház a házigazdának.
Azért vagyunk mindnyájan a törvény szolgái, hogy szabadok lehessünk.
Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.
Bizony, ha az istenek gondját viselték volna az emberiségnek, akkor mindenkit jóvá kellett volna formálniuk, de ha ezt nem tették, akkor legalábbis törődniük kellett volna a jókkal.
Mindenki tévedhet, de csak a balga ragaszkodik tévedéséhez.
Eljövendő bajokról nem tudni hasznosabb, mint ismerni őket.
Marcus Tullius Cicero idézetek
Cicero idézetek, motívációs idézetek, bölcs idézetek.